Be STRONG, Be POP.

Baseballsapi. Pink haj. Szegecses nyakörv. Cipzáras, kezes-lábas melegítő. Fekete, ujjatlan kesztyűk. Derékról lecsüngő - lánc ÉS teljesen külön egy kb nyakánál "akasztott" fekete plüssnyúl.

Nagyjából így lehet összefoglalni az aktuális Mayát, és ez az összefoglalás nagyjából passzol az LM.C egészére. Igaz, mellette Aiji határozottan szolid, de azért legalább annyira odateszi magát ő is. Aminek aztán meg is van az eredménye: immár hatodik éve megbízhatóan szállítják a vidám, bulis, színes zenét. Nameg a hozzátartozó őrületet, nyilván.

De mindezzel nincs is baj, hiszen csak alapot szolgáltatnak az energikus, pozitív partyzásra... amiben immár másodszor lehett részünk. És szerencsére vannak dolgok, amik nem változnak: a jó hangulat, a megállás nélküli ugrálás-éneklés/üvöltözés, a kommunikáció a közönséggel. Bár, az elmúlt két évben mintha kicsit megkopott volna Maya angol- és magyartudása, azért a "szeretlek titeket"-ig csak sikerült eljutni; cserébe pedig minden bizonnyal szobanövényeknek nézett minket, mert (nekem legalábbis úgy tűnt) aránytalanul sok vizet locsolt ránk.

A setlistre se lehetett panasz: a STRONG POP albumot majdnem teljes egészében hallhattuk, nyilvánvalóan. Az Ah Hah!-t gyakorlatilag kívülről fújtuk; a SUPER DUPER GALAXY egyszerűen leírhatatlan élőben (aki azt hiszi, h csak úgy CD-ről/videóból nagyon ott van, az nem tud semmit); a Hoshi no Arika tökéletesen hozta azt, ami az alapkoncepciója: érezni lehetett a kapcsolatot köztük és köztünk, rajongók között; a LET ME' CRAZY!!-vel pedig tényleg teljesen megőrültünk. Ezen kívül újra hallhattam a Bell the CAT-et, az OH MY JULIET.-et, az 88-et; és a LOVE SONGgal sincs semmi baj élőben, annak dacára, hogy videóként annyira nem volt ütős. Az encore-ban a "közönség" ismét a BOYS & GIRLS-t kérte, valamint a PUNKY HEARTra is itt került sor - ez már azért gyanús, előbbi két éve is ugyanígy történt, és mindkettő elhangzott Varsóban is. Sz'al...nah.

Amit viszont nagyon hiányoltam, az a No Fun, No Future. Jó, tudom, hogy a MAD LM.C egy "másik" formáció, de ha létezik party-szám, hát ez az! Legalább a koncertet záró Rock the LM.C után playbackről benyomhatták volna amolyan outrónak, de komolyan... bár igazán elegáns kétségtelenül úgy lett volna, ha az encore-ra változnak át és adják elő ezt meg a MAD or DIE.-t is. Főleg úgy, hogy a színpadra hátulról tényleg egy lépcső vezetett le, ha jól láttam... Na mindegy.

Végkövetkeztetés: lézerkesztyű nekem is kell - nem tudom, hogy van megcsinálva, ami DENKI kezein van a SDG (és az utolsó hajrá) alatt, de valami eszméletlenül jól nézett ki, hogy neonzöld lézernyalábok jöttek ki az ujjaiból. Jah, és még egy kis vizesüveggel imitált maszturbálás is belefért a végére, Aiji jóvoltából, csak hogy arculcsapja a szolidságot. Hát igen.

A merch pult viszont nagyon szegényes volt: 3 vagy 4 féle póló/pulóver, STRONG POP CD, egy szett kitűző és ha jól rémlik, valamiféle jegyzetfüzet - ennyi. Nem tudom, hogy így elfogytak-e a készletek a turné felére-kétharmadára (és ha igen, vajon lesz-e utánpótlás), vagy eleve így vágtak-e neki a világnak, de ez azért nagyon nem volt jó. Még vékony pénztárcával se.

SHOW UR SOUL

Intro

Május 27. óta eltelt pár hét, lefolyt  pár köbdeci víz a Dunán, történt egy-s-más... Valahogy nem éreztem augusztus negyedike közeledtét. Pedig már a hír is sokkoló volt, mikor kiderült, hogy GACKT idelátogat, Magyarországra - előző este még poénból eszembe jutott egy "majd holnap megírom, hogy Gackt mikor jön ide" SMS, amit aztán nem írtam meg...pedig másnap tényleg bejelentették a turnédátumokat/-helyszíneket, és a listán tényleg ott volt Budapest. Egy dolog vált biztossá szépen lassan (értsd: már rögtön akkor~): hogy a pénzem a belépést követő 5-10 percben el fog tűnni, az utolsó forintig. Mindezek ellenére azonban még tegnap délután (abban a kellemes őszi időben, amiben legalább nem kellett napon aszalódni) is járt mindenféle zene a fejemben, GACKTét kivéve.

1. rész: Helyi nevezetességek - magyar sirámok

a) Kedves napokat is a helyszínen csövezni képes rajongók, kedves korán érkezők! Jó módszer a sorszámozás, akár szalaggal, akár filccel, azonban nem ártana két dolgot észben tartani! Az egyik az, hogy ha ebbe nem vonjátok be legalább az adott kapunál álló biztonsági őröket, akkor teljesen felesleges, mert az első sprintet követően úgy fog borulni az egész, hogy öröm lesz nézni. A másik pedig az, hogy ha már sorszámozás, akkor meg kéne állapodni egy legkésőbbi időpontban, amikor a számmal rendelkezők visszaérkeznek a helyszínre, vagy elveszítik a helyüket: ugyan, ne nekünk, "egyszerű civiliknek" kelljen már arra figyelni, hogy kit hova kéne engedni-küldeni, ha annyira fontos nektek a koncert, hogy olyan korán megjelentek a helyszínen...

b) Nem ez volt az első koncertem - nem ez volt az első koncertem magyarhonban - nem ez volt az első koncertem magyarhonban, amin a hangosítást mintha szándékosan rontották volna el. Vagyis: minden tökéletes, csak épp a vokál az, amit alig (esetenként egyáltalán nem) lehet hallani, annyira elnyomja a zene. Nem értem az okát, nem értem a hogyanját, de meglehetősen zavaró, amikor az ember fia-lánya elmegy egy koncertre, amin a lényeg az ének lenne. Órákat dolgoznak az egészen: épp az nem tűnik fel, hogy majd a vokalistá(ka)t nem lehet hallani a dobtól és a gitároktól? Hogy van ez?

c) A tömegben 1: oké, hogy fülledt hőség van; oké, hogy mki legyezi magát. De ezt próbáljuk már meg úgy tenni, hogy nem ütögetjük-simogatjuk a mellettünk/előttünk állót fél órán keresztül folyamatosan! Akármennyire is halkonzerv-buli, ez még megoldható.
d) A tömegben 2: amikor egy énekes azt üvölti, hogy "brothers", akkor, dear kiscsajok, ne visítsatok már...és fordítva, ha "sisters"-t ordít, akkor ne a csávók válaszoljanak már neki. Nem igaz, hogy ennyi intelligenciája nincs senkinek (tisztelet a kivételnek).

e) A tömegben 3: hogy valakinek nem tetszik, amit lát - oké. Mindenkinek megvan a joga a véleményéhez, mindenkinek más az ízlése. De ne a nyamvadt koncerten, a tömeg kellős közepén beszélje-üvöltse már meg a szomszédjával, hogy "mennyire szar" meg "mért nem mennek haza" (...stb), mert valami ordenáré bunkóság, hogy mindenki másnak azt kell hallania, aki pedig az előadó miatt látogatott oda és szórakozni szeretne. Vagy, oké, beszéljék meg ott helyben - de akkor vonuljanak valahova hátra, valamelyik ajtóhoz, vagy akár a büféhez. Mert aki jól akarja érezni magát, az nem arra kíváncsi, hogy pár paraszt hogy tudja szapulni a kedvencét. (Ha pedig az ilyen nem vette, hanem kapta/nyerte a jegyet, akkor pláne ne jártassa a pofáját - legalábbis semmiképp ne így!)

f) A koncert után: ...tízezer forintos jegyár mellett nem mehetek vissza egy üveg vizet venni, miután kiléptem az ajtó elé? Wtf?

2. rész: oh, my Gackt!

Anno elkövettem azt a hibát, hogy megnéztem azt a legelső "sajtótájékoztatót". Még csak mosolyogni se tudtam rajta, cserébe viszont elképedtem, hogy mennyire ijesztő volt minden és mindenki. Ijesztően randa és/vagy ijesztően őrült...de ijesztő. Nem tudom, hogy egyszercsak bevillant-e nekik valami, vagy folyamatosan, apránként designolták át magukat, mindenesetre a budapesti élmény sokkal jobb volt annál. Azzal együtt: tudtam, hogy ez nem Gackt lesz; tudtam, hogy ez nem a YFC lesz, ami tavaly volt. Ebből kifolyólag voltak is fenntartásaim, izgultam, hogy vajon a többiek mennyit tudnak, mire számítanak, hogyan fogadják majd, nem fognak-e csalódni. Sőt, tulajdonképpen azért is aggódtam, hogy vajon én magam nem fogok-e csalódni.
Szerencsére, minden alaptalannak bizonyult. Ahogy említettem, a megjelenésen javítottak; a sokat emlegetett "twin vocals" Jonnal tényleg jól hangzik (már amikor a hangosítás is együttműködik): nekem, mint kockának, egyik-másik szerepjáték ikerpengés megoldása jutott eszembe - mikor az egyik felül vág, a másik alul, de így egymást kiegészítve, mégis összhangban működnek. És a koreográfia is jól van erre felépítve az egész színpadon, bár azt nehezményeztem, hogy az utolsó számot kivéve a gitárosok nemigen akartak helyet cserélni akár pár percre se: szeretem Chachamarut is, de azért örültem volna, ha néha You hergeli a népet ott előttem a színpadon. Ami pedig a hangzást és a stílust illeti: nos, igen. Ez tényleg nem Gackt, legalábbis nem teljesen. Jóval keményebb, helyenként határozottan megállíthatlan-érzést kelt és néha mintha se füle, se farka nem lenne. Azt például rögtön nem tudom, mennyire jó ötlet egy teljesen új számmal indítani, amit még ki se adtak: senki nem ismeri, senki nem tudja, nem lehet énekelni, nem lehet belemerülni - mert ismeretlen. Persze, a ZAN se volt épp a legismertebb/-népszerűbb alkotása, de az legalább már megjelent. És még négy új számot elsütöttek - nem tudom, hogy Gackt mikor pihen. Ettől függetlenül megint olyan érzésem van, mint tavaly, mintha az európai turné egy leegyszerűsített változat lenne - 13 szám (ha úgy vesszük, csak nyolc), miközben a DVD-n kiadott tavalyi setlist 16-ból állt. Nem mintha panaszkodni lehetne: a NINE SPIRAL felvételen is ijesztő; a Speed Master még mindig a kedvenc albumomról való; az Episode.0-nak örültem (de azért az EVER-t nem kicserélni kellett volna);  a mind forest angolul is hátborzongató, mert gyönyörűen lett átültetve japánból (és továbbra is egy személyes kedvenc); élőben hallani a Vanillát pedig önmagában is hihetetlen élmény (ha a Mizèrable-t mini albumnak vesszük, Gackt első kislemeze, még '99-ből, gyakorlatilag történelem), azzal a yaoi fanservice-szel pedig, amit bemutattak a színpadon, hát kész agyeldobás. Többek között emiatt az agyeldobás miatt is hiányoltam a 小悪魔ヘヴン-t, mert simán odaillett volna. Nade, volt helyette Jesus, encore-ként pedig az uncontrolnak az a remixe, amibe én legelső hallásra beleszerettem, mert elképesztően jó: elborult, hihetetlenül energikus, ébresztőnek beállítva pedig tuti hatást tud elérni.
Mindeközben pedig Gackt egyik pillanatról a másikra váltott megszállott nimfománból (aki válogatás nélkül  kikezd minden fiúval és lánnyal) pszichopata őrültbe (aki válogatás nélkül kivégez mindenkit, aki a szeme elé kerül): nem is annyira az összeállítás és az image az, ami furán hatott, hanem maga ez a váltogatás. És jegyezzük meg, hogy mindkét szerepet zavarbaejtően életszerűen tudja hozni! Úgyhogy, aki erre sajnálta a pénzt, az egy évig ne menjen inkább sehova: oltári buli volt, amit nem lehetett nem élvezni, még úgy se, hogy sok órányi álldogálás után a koncert végén teljesen leizzadva egyetlen testrészünket se éreztük már...

Outro: SHOW UR SOUL
Noha azt mondtam, hogy ez nem teljesen Gackt volt, ez valójában nem is lehetne Gacktabb. Az új megjelenés, az új hangzás részben, persze, annak köszönhető, hogy ez most egy együttes; de elég egyértelmű, hogy az alapok kinek a fejéből pattantak ki - az újítás, kísérletezgetés pedig mindig is jellemző volt Gacktra. Az, hogy ilyen rövid idő alatt is ennyi új anyagot halmoztak fel, minimum elismerésre méltó. Az, hogy ennyi idő után, ennyi idősen is ilyen kimondottan energiaigényes turnét tudnak vinni, szintén nem lebecsülendő (még ha maga Gackt meg is tántorodik néha, és minden valószínűség szerint - ld. RRII - a folyosókon már támogatják a koncert után). A régi számok egyértelműen a rajongóknak kedveznek: nemcsak azzal, hogy lehet őket üvölteni-énekelni, de azzal is, hogy visszanyúlnak a múltba és előrángatnak képeket, emlékeket, amik azokhoz a dalokhoz/albumokhoz/időkhöz kötődnek. Ennek a legjobb példája a Vanilla: túl azon, hogy bődületes agyatlanság (ki lehet javítani, ha tévednék, de azóta is egyetlen hasonlóan őrült száma van Gacktnak, az pedig a már említett 小悪魔ヘヴン), amire nagyon jól lehet tombolni és ujjongani, abszolút a kezdetekhez visz vissza. Az első kislemez, az első album, az első turné, amin már akkor is az előadás része volt a yaoi fanservice (bár még nem ennyire...hm, merészen). És ami a legfontosabb: a MARS turné egésze a lélekről szól. Arról, hogy a Malice Mizerből történt kiválás (és Kami halálának feldolgozása) után hogyan és miként talált magára, hogyan definiálta magát Gackt, mint szólóénekes. Elképesztő, hogy több, mint egy évtized távlatából vissza tudott nyúlni, és át tudta formálni azt a koncepciót, miközben a lényege ugyanaz maradt: mutasd meg a lelked!

Láttátok a lelkét?

Éreztétek a lelkét?

"Kedvesek"
Így nevezi a rajongóit.

Mindig azt mondja:
"Ha elszánod magad,
bármit elérhetsz."

Gackt nem erőlteti rá a zenéjét senkire.
Mindannyiótok érezhet belőle valamit.
Ez az érzés a válasz.
És, ha a zenéje bátorít titeket,
Gackt, mint művész, sikeres lesz.

V MAGAZINE GAGA MEMORANDUM No. 2

A művészet egy hazugság. És én naponta ölök, hogy igazzá tegyem. A végzetem, hogy mindig félúton létezzek a valóság és a fantázia között. „Teátrálisnak” neveznek, de én gyakran hajtogatom, hogy én színház vagyok és hogy a színház az én. Egy show vagyok átvezetés nélkül. Ez az a dolog, ami megidéz a valóság mélyéből és emlékeztet arra, hogy az átalakulás ereje végtelen. Hogy a birtokában vagyok (vagyunk) valaminek ott belül, ami varázslatos és átalakító – egyediség és különlegesség, amik csak arra várnak, hogy száműzzük őket önazonosságunk mélységeiből. Korábban már mondtam, hogy mestere vagyok a légvárépítésnek, amit sokan a parókáimnak, előadásaimnak, és a nagyságra való természetes hajlamomnak tulajdonítanak, de talán az is egy hazugság. Talán nem légvárakat építek. Talán csak vagyok. Önmagam vagyok.

Ez a kinyilatkoztatás átírja a fentebbi légvárépítős elméleteimet, mivel  az én egész létezésemet, eddig, egészében művészként és egészében emberként, az hajtotta, hogy megerőltetés nélkül kell két világ között mozognom: ki a valóságból és be a valótlanba. Ki a hétköznapiból és be a rendkívülibe.

„NEM BESZÉLEK NÉMETÜL, DE TUDOK, HA SZERETNÉD.”

De ahogy egyre inkább belemélyedtem ebbe a témába a mostani albumomhoz, arra jutottam, hogy talán nincs is inga. Nincs szükség megkülönböztetni megtévesztést és józanságot. Olyan szinten kell vágyni a fantázia valóságára, hogy az szükséggé váljon, ne kellékké.

Számomra annyira elhomályosodtak a vonalak, hogy képtelen vagyok különbséget tenni előadás és  becsületesség között.  Ha valaki arra kérne egy partyn, hogy vegyem le a Philip Treacy kalapomat, ez érzelmi és fizikai jellegében egyenlő lenne azzal, hogy arra kérne, távolítsam el a májamat. Ennyit a „gyöngyeihez kap” új jelentéséről. Nem tudom, hol nő haj a saját fejemből és hol nő a türkiz paróka a képzeletemből. A kettő ugyanaz. Mindkettő őszinte és mindig is azok voltak. Szóval lehet, hogy nem tudok semmit a „légvárépítés művészetéről”. Egyszerűen Így Születtem. Valósként tisztelem az álmot. Mindig nyilvánosan vagyok magán, és mindig is az leszek.

Ez a Divat Bibliája sok könyveinek az egyike: hogy a FANTÁZIA ÉNED a VALÓS ÉNED legyen, épp annyira teljes szívből kell elkötelezned magad a fantáziádnak, mint az emberségednek. Viseld agyon a képzeleted. Hirdesd a küldetésed. Ámen, Divat! A stílus átalakíthatja és szabadon engedheti a belső szupersztárodat. Legyen az egy pár cipő, egy régi napszemüveg, egy családi örökség, vagy egy hajszín, amitől annyira felvillanyozva érzed magad kívül is, mint amennyire belül. Vedd tudomásul, hogy ez a választás a lelked belső varázsának és potenciáljának a manifesztációja. Fan-tasz-ti-kus vagy. És ez a fantázia a valódi és őszinte éned része. Egy belső hazugság, ami arra vár, hogy feloldják, hogy valósággá váljon. Scheiße. Épp most beszéltem németül. 

LM.C, Hoshi no Arika, Nurarihyon no Mago

A július 27-én érkező Hoshi no Arika-t már játsza az LM.C a koncerteken, annál is inkább, mert a ma induló Nurarihyon no Mago című anime theme songja. De vajon hogyan kommentálta az együttműködést a produkcióval a duó?


Aiji: Az LM.C egysége nagyon változatos zenét képvisel. Régóta éreztem, hogy a nyitott és fülbemászó stílusunk nagyon jól passzol az animékhez.
maya: A Hoshi no Arika is fülbemászó és fenséges. Az LM.C specialitása.
Aiji: És ez a dal lesz a Nurarihyon no Mago nyitánya. Ezen felül a Kyoto epizód theme songja is, ugye? A pletykák szerint egy népszerű karakter is feltűnik, úgyhogy nagyok az elvárásaink...
maya: Az anime kibontakozása a dalszöveggel és hangzással összhangban szintén kiemelt fontosságú. Címeket és részleteket rejtettünk el az egymást követő generációkból a Hoshi no Arika-ban. Az LM.C elmúlt öt évét is összefoglaltuk benne.

Pottermore

"13 évvel az első Harry Potter könyv kiadása után még mindig lenyűgöz és örömmel tölt el a hatás, amit a történet elért. Bár a hetedik könyv és a nyolcadik film már elkészültek, még mindig százával kapom a leveleket minden héten, és Harry rajongóinak a lelkesedése és találékonysága egy cseppet sem változott. Ezért meg szeretném ragadni ezt az alkalmat, hogy azt mondjam: köszönöm, mert egyetlen író sem kívánhatna csodálatosabb, sokszínűbb és hűségesebb olvasóközönséget. Izgalommal tölt el, hogy azt mondom: valami egyedit adhatok nektek: egy online élményt, ami párját ritkítja. A neve Pottermore.

Ugyanaz a történet, pár lényeges kiegészítéssel - a legfontosabb ezek közül ti vagytok. Ahogy az olvasás élménye megköveteli, hogy az író és az olvasó képzelete együtt szárnyaljon, hogy megalkossák a történetet, úgy fog a Pottermore is, részben, általatok, olvasók által felépülni. A digitális generáció a Harry Potter könyvekre épülő biztonságos, egyedi online élményben részesül. A Pottermore egy olyan hely lesz, ahol a rajongók, kortól függetlenül, megoszthatják és újra felfedezhetik a történeteket, valamint részt is vehetnek azokban. Egyúttal a kizárólagos hely lesz, ahol a Harry Potter digitális audiókönyveket és, elsőként, az ebookokat is megvehetitek.

Én is csatlakozni fogok, mert egy rakás információt halmoztam fel az évek alatt Harry Potter világáról, amit meg szeretnék osztani. A Pottermore mindenki számára nyitva áll októbertől, de néhány szerencsés már korábban is beléphet és segíthet formálni az élményt. Csak kövessétek a baglyot! Sok szerencsét!"

Pár plusz infó/pletyka, amiket már összeszedtem:

× július 31-ei kezdettel (Harry születésnapja, ugyebár) egy online "vetélkedő" keretein belül egy millió rajongó férhet majd hozzá a bétaverzióhoz (részletek 31-én)

× Rowling extra infói, pár pl: McGalagony fiatalkori mugli szerelme; hogyan találkoztak Dursley-ék [mmint, Petunia és Vernon, gondolom]; újdonságok a Mardekárról, a Hollóhátról és a Hugrabugról; részletek a varázspálcákhoz használt fákról - már 18000 szó terjedelemben, és állítólag még nincs vége...

× úgy tűnik, a könyvfolyam lesz újra "kiadva" a site-on keresztül: a Bölcsek köve jön októberben, a Titkok kamrája pedig majd valamikor 2012 elején...

"Teljesen ingyenes. Nem kell fizetni extra anyagokért, nem kell megvásárolni semmit sem. Ez nagyon fontos volt számomra. Hogy csak a 'visszaadásról' szóljon."

"Mindenki választ magának egy varázslónevet, és ahogy haladnak a könyv fejezeteivel, ők is házakba kerülnek, pálcát választanak, és megtapasztalják az életet Roxfortban, épp úgy, mint Harry."


"Belépéskor választasz egy varászlónevet és megkezdődik az utazás. Ahogy haladsz a fejezetekkel, J.K. Rowling által írt exkluzív tartalmakat olvashatsz és oszthatsz meg, és, ahogy Harry is, te is részese lehetsz a Roxfortnak. Meglátogathatod az Abszol utat, lesz egy házad, varázsolhatsz és bájitalokat készíthetsz, hogy segíts a házadnak megnyerni a Kupát."

Tehát gyakorlatilag kapunk egy online Roxfortot [amire a rajongók több, mint 10 éve vártak], amivel a Harry Potter jelenség még legalább 10 évig élhet...vagy még tovább, tekintve, hogy Rowling a kezünkbe ad mindent.

http://www.guardian.co.uk/books/2011/jun/23/pottermore-website-jk-rowling-harry-potter 

00: Vallomás - I/2.

I. Születés

2. Spártai zeneoktatás

Amióta az eszemet tudom, mindig is olyan környezetben éltem, ami teljesen természetessé tette, hogy zongorázzak.

Három éves koromban kezdődött. Édespám trombitán játszott, és a szüleim mindketten úgy gondolták, hogy nekem zongorázni kell tanulnom.

A házunk klasszikus értelemben vett otthon volt. Rengeteg zenekari mű. Később, valahogy odakerült a sanzon és a tangó is. Vicces sztori, de...

Mivel nem nézhettem TV-t, fogalmam se volt a rockról.

Apám az Enkát is nagyon szerette. Bár, mindig csak vezetés közben hallgatta, otthon sosem. Az autója mindig parfümtől illatozott, és nekem, aki eleve rosszul voltam az autókban, valóságos kínzás volt. Határozottan mint a részegség. Enka szólt, mikor részeg voltam és szörnyen éreztem magam. Sietni akartam, hogy kiszállhassak az autóból. Befogtam a füleimet és csak imádkoztam, hogy kiszállhassak. Csakis az Enka miatt, rászoktam erre. Tényleg utáltam.

Manapság, ha meghallom, kellemes dallamnak tűnik. De mikor még fiatal voltam, nem figyeltem a dalszövegekre, és magával a japán zenével teljesen inkompatibilis voltam.

A zene tankönyveim tele voltak mondókákkal és dalokkal és apró akkordokkal. Miért olyan sötét és depresszív a japán zene? Az összes dallam szomorú.

Ehhez képest a klasszikus komolyzenei művek erőszakosak és energikusak. Fénylőek. Elkerülhetetlen volt, hogy sokkal jobban vonzódjak a külföldi, mint a japán zene iránt.

A tanár, aki három éves koromban oktatni kezdett, jó ember volt. Imádtam a zongorát. Talán csak azért, mert szívesen voltam együtt ezzel a tanárommal. Annyira kedveltem, hogy sose panaszkodtam a gyakorlás miatt.

Azonban, mikor elkezdtem az általános iskolát, a zongoraleckék kellemetlenné váltak.

Hét évesen kételyek és kérdések ébredtek bennem. Szégyellni kezdtem a gyakorlást.

Azt éreztem: „Kényszerítenek.” Szenvedtem. Többször költöztünk, és minden alkalommal új tanárom lett, és ez volt az egyik ok, amiért megutáltam a zongorát.

Hét éves voltam, mikor majdnem vízbe fulladtam, ugye? Attól kezdve egy nyitott galéria lett az életem.

Mindegyik tanárom ütlegelt. A karomon, a vállamon. „Akarod csinálni?” – kérdezték hidegen. A szívemben lángolt az ellenállás. Abba akartam hagyni. Viszont a szüleim nem engedték. Töprengtem, hogy hogyan fejezhetném be.

Az egyetlen dolog, amit tehetettem, hogy megutáltattam magam a tanárral. Láncot tettem az ajtajára és úgy erősítettem a kulcshoz, hogy kívülről ne lehessen bemenni. Ostoba kölyöknek nevezett és hozzám vágott egy követ. Csak feldühödött, pedig azt akartam elérni, hogy azt mondja: „Ez a gyerek felelőtlen. Nem tanítom tovább.” Azt akartam, hogy a szüleim azt higgyék: nincs otthon.

Végül, tizenegy évesen, sikerült elérnem, hogy abbahagyhassam a zongorát.

ÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ....

Najó...azért ez már "több a soknál" :') már így is le vagyok égve, Rihannáról végleg lemondtam, Versailles-t még nem tudjuk... és akkor Britney menedzsmentje közzéteszi FBon (katt a képre), hogy szeptember 30-án visszatér Budapestre a Hercegnő... Potom 22e az állójegy előre. :') Asszem menni kell bankot rabolni. Vagy mi. 8)